Városlista
2025. augusztus 13, szerda - Ipoly

Hírek

2018. November 08. 11:34, csütörtök | Helyi
Forrás: Dombó Média

A háborúkban elesettek előtt tisztelegtek

A háborúkban elesettek előtt tisztelegtek

A hagyományokat folytatva idén is a Szabadság utcai Hősök szobránál tartott megemlékezést október 31-én a Halottak Napja alkalmából a Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület.

A Dombóvári Zenész Egyesület muzsikájára gyülekeztek a településnek azok a lakói, akik a két világháborúban elhunyt és helyben, vagy messze földön eltemetett hozzátartozóikra közösen kívántak emlékezni. A civil egyesület nevében Takács Istvánné lépett a mikrofonhoz, aki először családi élményeit osztotta meg hallgatóságával. Arról beszélt, hogy saját maga azért nem ismerte a nagyapját, édesanyja pedig az apukáját, mert az 20 évesen az orosz fronton harcolva elesett, miközben a felesége itthon terhesen várt rá. Ő már nem térhetett haza Lvov városa közeléből, mint ahogy az a több mint 1140 dombóvári sem, akik a 20. század két világégésének áldozatai voltak.

- Ők valamennyien hősökké váltak azért, mert a maguk élete elé más értékeket helyeztek - emelte ki a helytörténész. - A haza, az ezred, a bajtársak fontosabbak voltak nekik helytállásuk pillanatában, mint az egészségük, az épségük, a további sorsuk. Közülük 454 nevét őrzik itt az emléktáblák, a többiekét a Mártírok Kertjében és az újdombóvári római katolikus templom falán olvashatjuk.
A Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület most első alkalommal - hagyományteremtő szándékkal - adott szót olyan lokálpatriótának, akinek a famíliájában világháborús áldozat volt. Miszlai József nyitotta a sort az elesett helybeliek panteonjánál.
- A Halottak Napja nem a porladó hamvak, hanem az élő lelkek ünnep - kezdte mondandóját a nyugdíjas tanár. - Személyes érintettségem révén állok itt, hiszen nagyapám neve is fellelhető a két világháborúban hősi halált halt katonák névsorában. Sokan vagyunk úgy, hogy nem áll módunkban meglátogatni a harcokban elesett szeretteink végső nyughelyeit a közelgő napokban, ezért itt a Hősök szobránál rójuk le a kegyeletünket. Az első világháború magyar veszteségei között hatszázezer halottat, másfélmillió sebesültet és nyolczsázezer hadifoglyot kell megemlíteni. A második világháború során kilencszázötvenezren veszítették az életüket és hatszázezren kerültek hadifogságba. Hogy ilyen és ehhez hasonló borzalmak ne történhessenek meg, kérem a politikusainkat. hogy a 21. században olyan jövőért tegyenek meg mindent, melyben az európai emberek nem válnak se hősökké, se áldozatokká.
A beszéd után a Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület tagjai, valamint az emlékező településlakók helyezték el virágaikat és mecséseiket a Hősök szobrának talapzatánál.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 11. 15:13, hétfő | Helyi

Termőre fordult a göllei kertészmérnök által nemesített szőlő

A Gölle könnyei szőlőfajtát a Budapesten élő, 1933-ban Göllében született Dr. Sipos Lajos gépész- és kertészmérnök, nemesítő állította elő, aki a dombóvári gimnáziumban érettségizett 1951-ben.

2025. Augusztus 11. 10:08, hétfő | Helyi

Már lehet szavazni, hogy melyik dombóvári szervezet kapja a támogatást

Augusztus 20-tól egy teljes éven át minden eladott „Dombóvár Kenyere” után 20 Ft gyűlik egy helyi civil szervezet számára, de hogy melyik szervezet kapja, azt Önök dönthetik el.

2025. Augusztus 08. 15:24, péntek | Helyi

Durva gyorshajtókat mért a traffipax Dombóváron

Több, mint a megengedett legnagyobb sebesség duplájával közlekedett egy autós augusztus 6-án délután Dombóvár külterületén.

2025. Augusztus 07. 08:00, csütörtök | Helyi

Minden generációnak felelőssége továbbvinni az olyan életművet, mint Ujváry Lajos festőé

A kápolnásnyéki Halász-kastélyban, nyílt meg az Ujváry Lajos 100 - A Kisképző legendás festő tanára című kiállítás.