Hírek
2022. Április 07. 10:45, csütörtök |
Helyi
Forrás: Facebook: Városunk Dombóvár
Bemutatták az Ozorai Gábor (Pipó) képeiből készült könyvet
A város évfordulójához kapcsolódóan mutatták be a tavaly elhunyt dombóvári fotós, Ozorai Gábor (Pipó) képeiből készült könyvet, valamint nyitották meg az ahhoz kapcsolódó kiállítást.
A Majoros Galériát megtöltő nagyszámú érdeklődő közönséget Müller Ádám igazgató köszöntötte, majd levetítették a város archívumában talált „Feledés előtt” című rövidfilmet, melyet az elhunyt fotóművész és Csáky László közösen készítettek a nyolcvanas évek elején.
Ezután a jelen lévő Csáky László emlékezett egykori barátjára és a hetvenes-nyolcvanas évek pezsgő kulturális életére. A „Pipó, Ozorai Gábor fotói” című könyvet az egyik szerkesztő, Wiedmer-Balipap Zsuzsa mutatta be, aki hangsúlyozta a neves fotóesztéta, Féjja Sándor szerepét a kötet összeállításában.
A jelenlévők láthattak egy prezentációt is a könyvről, majd a program végén egy megható közös éneklés következett.
A megjelenteknek egy igazán méltóságteljes, emlékezetes programban volt részük.
A kiállítás megtekinthető a művház nyitvatartási idejében, illetve a művészi képekből és idézetekből álló könyvet szintén ott lehet megvásárolni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.