Hírek
2011. Augusztus 12. 23:53, péntek |
Helyi
Forrás: Döbrököz honlapja
Döbröközi sportcsarnok: jó kilátások
A település önkormányzata Tolna megyében a legtöbbet, 18 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a még 2009 tavaszán életveszélyessé nyilvánított és használaton kívül helyezett tornacsarnok felújítására.
Az iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztésének, felújításának támogatására szánt állami támogatás elnyerésére benyújtott igény pozitív fogadtatásának eredményeként az iskola tanulói és a sportkedvelő döbrököziek várhatóan legkésőbb 2012. június végén birtokba vehetik a felújított sportcsarnokot. A döbröközi önkormányzat költségvetését a beruházás várhatóan jelentősen megterheli majd, tehát a képviselő-testületnek komoly feladata lesz a források előteremtése, hiszen a tervek szerint jóval többe kerül a felújítás, mint az elnyert támogatás összege.
2009 márciusában tarthatatlan állapotok vezettek a tornacsarnok életveszélyessé nyilvánításához. A tető beázott, az esővíz belefolyt az elektromos vezetékekbe és ezzel zárlatot okozott, továbbá tócsákban állt a linóleumon, amely így csúszóssá vált. Fokozta a balesetveszélyt a csarnokot borító, hiányos és felpöndörödött linóleum is.
(Fotó: CsaTolna Egyesület a Civertan Stúdió jóvoltából)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.