Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2022. Augusztus 12. 16:07, péntek | Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu

Gyerekek rabolták ki egy társukat

Gyerekek rabolták ki egy társukat

A rendőrök elfogták azt a négy kazincbarcikai gyermeket, akik erőszakkal elvették egy ismerősük rollerjét és pénzét.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást négy 13 éves helyi fiúval szemben – közölte a rendőrség.

A gyanúsítottak augusztus 9-én délután Kazincbarcikán az Egressy Béni úton sétáltak.
Ennek során találkoztak egy 14 éves ismerősükkel, aki egy padon ült, mellette volt letámasztva a rollerje, amelyet az egyik fiú magához vett és eltolt, míg társa a sértett táskájából kilógó pénztárcából vett ki 3000 forintot.

A sértett ezt nem hagyta szó nélkül és visszakövetelte az értékeit, de ekkor a gyanúsítottak bántalmazták, majd zsákmányukkal elmenekültek.

A kirabolt fiú ekkor a 112 segélyhívó számon azonnal értesítette a rendőröket, akik néhány percen belül a helyszínre értek, majd rövid időn belül felkutatták az elkövetőket, akiket a rendőrkapitányságra előállítottak.

Időközben az is kiderült, hogy a bűncselekmény elkövetése után a gyanúsítottak egy ismerősüknek adták oda a rollert, hogy vigye el sértett édesapjának, ami meg is történt, míg az elvett pénzt az egyik boltban azonnal el is költötték.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek

Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.

2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek

Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás