Hírek
2023. Október 10. 10:57, kedd | Helyi
Hagyományőrző programok, színes forgatag az Őszi Fesztiválon
Gyönyörű őszi idő, jó hangulat, hagyományőrző programok, színes forgatag – talán ezek a jelzők foglalják össze leginkább az Őszi Fesztivál nyárbúcsúztató dombóvári rendezvényt.
Már délelőtt elkezdődtek az iskolában a közösségépítő programok. Nagy örömünkre a dombóvári közép- és általános iskolák is elfogadták a meghívást és szép számmal sorakoztak fel a forgatagban.
Pintér Szilárd polgármester és Inguláné Futó Orsolya intézményvezető köszöntője után dr. Hegedüs János plébános áldotta meg a terményeket. A Kapos Táncegyüttes adta meg az alaphangulatot az ünnepi rendezvény nyitásaként, majd a Szilvásváradon, a Nemzeti Vágtán ötödik alkalommal győztes Tieger Endre és családja kezdte meg a sort a felvonuláson.
Az Éles Simon Kertbarát Egyesület Dombóvár, a Somogy Táncegyüttes, a DOZE, Pápai László és Kintner Ádám, az iregszemcsei Laguna Mazsorett Csoport, és a Bab Társulat hoztak színt a hagyományőrző, kulturális programokhoz.
A Saguly Károly téren széles gasztronómiai kínálat várta a vendégeket, a színpadon egészen 21 óráig váltották egymást a fellépők:
Medinai Tambura Zenekar, Lukács Tibor prímás és zenekara, a pécsi Bartók Béla Férfikar Esszencia Énekegyüttes, a Nita Dance és végül Márió, a harmonikás koncertje zárta a rendezvényt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.