Hírek
2011. Október 24. 19:31, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Ismeretlen Fekete István-kéziratok az írót bemutató dombóvári múzeumban
A Vuk és a Kele írójának eddig meg nem jelent kéziratait is bemutatja a dombóvári Fekete István Múzeum, amely új helyiséggel bővítette kiállítását.
A muzeális kiállítóhely három új tárlóban teszi közkinccsé az íróval halálig levelezésben álló gyűjtő, Csermely Ottóné hagyatékának egy részét - mondta az MTI-nek F. Bodó Imre (képünkön), a múzeum vezetője.
A hagyaték Fekete István több kéziratát is tartalmazza, amelyek közül mostantól az 1948-ban a lányának írt, Tupiért, illetve a Május végén című versét és az Akácfa című, hatvanas években írt elbeszélését is közzé teszik. Érdekesség a kiállításon annak a rádióinterjúnak a szövege, amelyet Fekete István - szintén a múlt század hatvanas éveiben - készített Széchenyi Zsigmond vadásszal és íróval, de nem került adásba.
A klasszikussá vált ifjúsági regények és állattörténetek írója, Fekete István (1900-1970) emlékét idéző múzeum ezzel együtt közel kétezer, a szerzőhöz kötődő dokumentumot - leveleket, kéziratokat, fotókat - és személyes tárgyakat tár az érdeklődők elé, az épület udvarán állatszereplőinek - Vuk, Kele, Csí, Hú - szobrai, a belső terekben természetet ábrázoló és vadászati témájú festmények, grafikák, intarziák is láthatók. Az 1995-ben megnyílt, ingyenesen látogatható dombóvári kiállítóhelyet eddig 28 ezren keresték fel.
Fotó: Cserveni Gábor
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 17. 09:00, csütörtök | Helyi
A BestByte Dombóvár legújabb ajánlata
Vidd haza most, fizess 3 hónap múlva!
2025. Július 15. 16:26, kedd | Helyi
Júliusban hétköznapokon vár mindenkit a dombóvári uszoda
A Farkas Attila Uszoda szabadúszásra július 31-ig minden hétköznap 06:00–14:30 és 17:00–21:00 óráig látogatható.
2025. Július 14. 14:11, hétfő | Helyi
Tizenkét éve kutatják a Gólyavár romjait
A kutatásokat folytatják: idén az északi épületszárny részletes feltárása, a vár előterében állt településrész vizsgálata és a váruradalom területének feltérképezése van napirenden.
2025. Július 11. 09:24, péntek | Helyi
Dombóváron keletkezett a legtöbb lakástűz az első félévben Tolnában
Vármegyénkben 2025 első félévében 73 lakóépület gyulladt ki, 13 százalékkal kevesebb, mint 2024 első hat hónapjában.