Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2011. December 09. 23:09, péntek | Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Magukat rendőrnek kiadva jutottak be idős emberek lakásába

Magukat rendőrnek kiadva jutottak be idős emberek lakásába

Bűnszövetségben, üzletszerűen nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettesek ellen.

A nyomozás adatai szerint az akkor még ismeretlen tettesek nemrég Dombóvár környékén rendőrnek adták ki magukat, így jutottak be idős emberek lakásába. A feltételezett elkövetők áldozatuk figyelmét elterelték, és esetenként több tíz-, illetve százezer forint készpénzt vittek el tőlük.

December 6-án a Tolna MRFK Bűnügyi Osztály és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai egy győri rendőri akcióban lakásbetörésen ért tetten három Somogy megyei személyt. A trió tagjai megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy huzamosabb ideje hasonló módszerrel követték el a bűncselekményeket a Dunántúlon, de nem kizárt, hogy az alföldi megyékben is.

A rendőrség kezdeményezte az előzetes letartóztatását a gyanúsítottaknak, akik többszörösen büntetett előéletűek, és büntetőeljárás hatálya alatt voltak akcióban. Civil ruhát viselve keresték meg a sértetteket, és egy igazolványt mutattak fel, amellyel azt próbálták igazolni, hogy rendőrök.

A rendőrség kéri, hogy hasonló bűncselekmény gyanúja esetén mindig kérjék a rendőr igazolványát. Az ezen feltüntetett azonosítószám a 107-es segélyhívószámon keresztül le is ellenőrizhető. A rendőr minden esetben köteles megvárni az ellenőrzést.

Kérjük az idősek hozzátartozóit, hogy különösen figyeljenek oda rokonaikra, és segítsék őket abban, hogy ne váljanak hasonló bűncselekmények áldozatává.

Címkék: rendőrség

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi

A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás

Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.

2024. Május 09. 07:30, csütörtök | Helyi

Májusi áreső aranyat ér a dombóvári Electro4You üzletben!

Az akció időtartama: 2024.05.09-től 05.21-ig, illetve a készlet erejéig.

2024. Május 08. 09:34, szerda | Helyi

Szúnyoggyérítést végeznek Dombóváron

Dombóvár területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre megelőzés céljából. Majd tervezetten egy hónapon belül megismétlésre kerül.

2024. Május 07. 08:24, kedd | Helyi

Dombóvár egyik legnagyobb sportolójára emlékeztek

Buzánszky Jenő 99 évvel ezelőtt, 1925. május 4-én született Újdombóváron.