Hírek
2020. Július 16. 16:15, csütörtök |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Őrizetben a dombóvári bolti tolvaj
A 20 éves nő az elmúlt hónapokban számtalan alkalommal lopott helyi üzletekből. Most a dombóvári nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A Dombóvári Rendőrkapitányságon indítottak büntetőeljárást üzletszerűen elkövetett lopás vétség gyanúja miatt az egyik helyi üzlet biztonsági őrének bejelentése alapján, aki a boltban egy nőt ért tetten lopáson, de az elkövetőt nem sikerült a rendőrök kiérkezésééig a helyszínen feltartóztatnia. Az adatgyűjtés során a rendőrök látókörébe került egy 20 éves dombóvári nő, aki az elmúlt hónapokban több helyi üzletből számos alkalommal lopott el különböző használati tárgyakat, ruhákat, tusfürdőket és egyéb értékeket. A tolvaj csaknem mindig nagy mennyiségben vitte el fizetés nélkül az általa kiválasztott termékeket.
Július elején az egyik helyi drogériában a bolt alkalmazottai már figyelték a nőt, aki néhány nappal korábban onnan is lopott. Az asszony, miután észrevette, hogy nézik, odament az egyik eladóhoz, és veréssel fenyegette meg.
A dombóvári nyomozók a 20 éves nőt zaklatás vétség és többrendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az elkövető részben elismerte a bűncselekményeket. A rendőrök a nőt 2020. július 14-én őrizetbe vették, és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásnak indítványozására.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 09:03, hétfő | Helyi
Áldozatot követelt egy dombóvári lakástűz
Május 18-án, szombat reggel érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Dombóváron kigyulladt egy lakás.
2024. Május 19. 15:59, vasárnap | Helyi
Középiskolások Buzánszky Jenő Emléktornája Dombóváron
A Buzánszky Jenő Sportkomplexum 2022-ben átadott műfüves pályáján ismét megrendezésre került a legendás dombóvári futballista tiszteletére a középiskolások tornája.
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.