Hírek
2017. Október 20. 05:00, péntek |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Trükkös feltöltés – átverésre hívja fel a figyelmet a rendőrség
Mobiltelefonos csalási módszerre hívja fel a figyelmet a rendőrség.
A csalási módszer célja, hogy a hívást fogadó fél egy elküldött üzenettel egy másik feltöltős telefonszám egyenlegét növelje a saját számlájának terhére.
Az elkövető rejtett számról telefonál és valamely mobiltelefon-szolgáltató ügyfélszolgálatának nevében mutatkozik be. Tájékoztatja az ügyfelet, hogy nyilvántartásuk szerint egy ügyfélbiztonsági kódot korábban nem sikerült elküldeniük és annak megismétlésében az ügyfél segítségét kéri.
A hívó fél feltesz néhány kérdést (mint például az ügyfél elégedett-e a szolgáltatással, a készülék tud-e sms-t fogadni, illetve küldeni), majd ezt követően a hívás kihangosítását kéri, hogy segíteni tudjon az sms elküldésében és ezáltal a biztonsági kód megszerzésében. Ez a számsor jellemzően egy telefonszám és egy összeg, amely akár tizenötezer forint is lehet.
Ugyan a megadott telefonszám – ahova az sms küldését kérik – nem emelt díjas, az „ügyfél” az üzenet elküldésével másvalaki egyenlegét tölti fel.
Felhívják a rendőrök figyelmet arra, hogy a mobilszolgáltatók nem küldenek sms-ben biztonsági kódot, ezért mindig legyenek körültekintőek, ha valaki hasonló művelet elvégzését kéri. Ha a hívás gyanús, szakítsák meg a beszélgetést és forduljanak a szolgáltató hivatalos ügyfélszolgálatához vagy válasszák a személyes ügyintézés lehetőségét!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:52, csütörtök | Kék hírek
Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron, egy családi házban szerdán kora délután.
2024. Május 15. 09:10, szerda | Kék hírek
Több mint 30 tonna kábítószer-alapanyagot semmisített meg a rendőrség
Több mint 30 tonna, mintegy 480 milliárd forintnyi kábítószer-alapanyagot, prekurzort semmisítettek meg az egyik magyarországi hulladékégetőben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.
2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek
Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.